Kommunisták randalíroznak Görögországban

http://index.hu/gazdasag/vilag/2010/05/05/eldurvult_az_atheni_tuntetes_harom_halott/

Felgyújtottak egy épületet szerdán Athén központjában dühödt tüntetők, a lángban álló építményből szemtanúk szerint a tűzoltók négy embert mentettek ki, de a tűzoltóság beszámolója szerint három ember bennégett az épületben.


Kívülről egészen félelmetesnek tűnik, az a randalírozás, gyújtogatás és őrjöngés, ami eleinte csak a görög anarchisták és szélsőbaloldaliak kedvenc délutáni tevékenysége volt, ám azóta már rákaptak a szakszervezetek által támogatott tüntetések résztvevői is.

Az elmúlt 4 év fényében az egyszeri magyar állampolgár most szemberöhögi a hülye balkáni köcsögöket, akik ahelyett hogy tudomásul vennék, hogy az államcsőd már a sarkon várja őket egy hatalmas pofonnal, még a munkát is leteszik. Ezzel nem csak a görög gazdaság magához térését teszik teljesen lehetetlenné és cseszik el saját jövőjüket, de a napokban számukra megszavazott több mint 130 milliárdos hitelkeretet is előre eljátsszák, beleköpve a segítő kezet nyújtó Németország és Franciaország tenyerébe.

Nem kétséges persze, hogy nem csupán az istenadta tehető felelőssé a teljes káoszért, hiszen a 2010-es magyar már a fejét fogja a 13., 14. havi munkabér hallatán. Amikor pedig azt hallja, hogy ezek elvonását drasztikus lépésnek hívják egyes helyeken, akkor nekiáll és keres egy jó erős szöget a pincében. Holott nem is olyan régen ezekkel a hívószavakkal itthon még választásokat lehetett nyerni…

Kérdés, hogy a görög nép ráeszmél -e vajon, hogy nincs más választása, minthogy saját hajánál fogva húzza ki magát a salakból, vagy pedig bedől az országban igen erős és szélsőséges kommunista propagandának és nekiáll bankokat gyújtogatni, meg tőkéseket lámpavasra húzni. Európa pedig szépen lassan lerázza magáról a menthetetlenül bevörösödő poliszt.

Jeru the Zsálem

a Szentföld legszentebbik városkájában ma tetves jegeseső esett és most is olyan idő van, hogy kb. egy szaros pitáért nem vagyok hajlandó kimozdulni a hősugárzó mellől.

megint más kérdés, hogy olyan nagyon nagy választék nincs is itt az Óvárosban. van humusz humusszal, meg swarma (magyarul: gyros) oszt’ jónapot. bár ebből a két rendkívül elterjedt ételfajtából is hatalmas minőségi különbségeket lehet találni egymáshoz közel. tegnapelőtt a gyümölcslevet áruló effendi ajánlotta a Lina nevű helyet itt nem messze a damaszkuszi kaputól a keresztény negyed felé valahol félúton. nyilván eleve kizárt itt bármit megtalálni úgyis hogy már százszor voltam itt, de azért a Lina az Lina. tényleg jó volt, mégha a mufurc műzlik kénytelen kelletlen szolgáltak is ki.

ma elvileg az Izraelben élő cigányok sorsába fogok belekóstolni, ami ugye otthon se tejjel-mézzel folyó, Kánaánban meg valószínűleg végképp nem az, de majd meglátjuk. mellesleg az örmény negyedben tengődnek azt hiszem.

este pedig irány Haifa, már ha a két szem leesett hótól nem szarik be az amúgy is meglehetősen eklektikusan működő izraeli tömegközlekedés. mindenesetre jó lesz visszatérni a büdös orosz bódék, hangulatos pubok és Izrael legjobb arab piacának városába.

…hogy az a narancs, ott az ő zászlajukon, az nem Jaffa e véletlenül?!http://index.hu/video/2010/01/17/jobbik1/
Ez a Balczó egy az egyben úgy néz ki, mint egy joviális vuki a Kashyyyk bolygóról.
The Imaginarium of Doctor Parnassus

10/8

meg kell nézni többször. nem könnyen emészthető, sokszor kicsit vontatottnak tűnik, de nekem bejött. a felszíni sztori mögött van egy második réteg, egy rejtett mondanivalóval, ami kicsit nehezebben megfejthető. a döntés problematikáján alapszik az egész film, de nem ad konkrét választ. a vége kicsit sablonosra sikerült, de igazából amerikai filmet normális befejezéssel kurva ritkán látni.
Gilliam beteg elméjét cgi-ben látni kurva jó.
Leadger kiváló, Johnny Depp rövid de magvas, Jude Law üres, Colin Farell pedig szintén üt (nem is keveset).
volt néhány apró dolog, ami nem volt teljesen letisztázva, de végeredményben sikerült egyben tartani a dolgot.
10/8

Tanárverés? Anyád!

Lehetne, hogy a tanárok ellen támadó szülők akcióit hivatalos személy elleni erőszaknak minősítsék? Legalább 1 év felfüggesztett annak, aki a kölök hülyesége miatt nekiesik egy tanárnak.

fabuda:

ezzel nem lehet betelni
kíváncsi vagyok a szoci plakátokra

ezzel én se tudtam…
http://krumplileves.tumblr.com/

fabuda:

ezzel nem lehet betelni

kíváncsi vagyok a szoci plakátokra

ezzel én se tudtam…

http://krumplileves.tumblr.com/

Mellékelten megküldöm a dabasi Kossuth Művelődési Központ sajtóközleményét.
az önkéntes pártaktivistákat lelövik, ugye?

Nem fogok gyakran pártokról írni mert minek. A mai termés viszont szórakoztató. Az összes mai sajtóértesítésben szerepelt a hazugság szó, mindkét oldalról:

Fidesz - Beismerték: hazugság az MSZP „százezer kínais” kampánya

by Havasi Bertalan

Hazudtak a VII. kerületi szocik: végül mégis megmentették Gál György mandátumát

by same

Csongrád megye:

Hazug kormányellenes propaganda az önkormányzati dolgozók bőrére

Szabó Zoltán (MSZP)

És ha már közeledik a kampány: a Fidesznek sikerült jól beletúrni a szlogencetlikbe a kalapban és kihúznia azt amelyikre a kampányfőnök, Gyürk András kis nyomtatott betűkkel felírta, hogy itt az idő!. Ráadásul 3D-ben! Érted, avatár meg minden, nem lehet már szórakozni. Következő iskolaévben már az OVTV -re kapnak ingyenes jegyeket évnyitón nyolcadikosok az I-MAX-be.

Viszont ha az MSZP most megtalálná a rég elvesztett golyóit, akkor válaszul, felnyomhatná az összes jégkrémreklámszerű plakátjaira a megszokott tizenöt éves WordArt sablonjaival, hogy Most vagy soha! Persze nehéz lehet újítani. A vörös csillagnál kúlabb design-elemet úgysem tudnak összehozni, egy gulyányi szigetváriviktorral sem.

tumbolár